2009. augusztus 22., szombat

A világ legjobb levesei

A NÉGY LEGFINOMABB
Nem is olyan régen, valamikor – közvetlenül – a délszláv háború kitörése előtt kb. 70-75 kilométert autóztunk a zalai dombok között, a somogyországi erdők mellett török barátaimmal egy jó kis levesért. Egy hosszú törökországi hétvége után tértünk vissza, megfáradva és reménytelenséggel telve. Bulgáriában már nem, vagy csak alig lehetett benzint kapni, még úgy sem, hogy volt benzinjegyünk és a két tapasztalt sofőrünk, Ali meg Behcset ismerte a kutakat, a kutasokat… Természetesen volt tartalékunk az útra, volt mit ennünk, de abban mindnyájan egyet értettünk, hogy egy igazi, jó meleg leves, mindennél jobb lenne.
Végül, egy út menti csárdában megtaláltuk a megoldást… Akkor határoztam el, összegyűjtöm a levesek receptjeit, és ha idő, lehetőségem engedi ismét csak meghívom a barátaimat egy jó kis levesre!
Íme:


TARHONYA LEVES (Tarhana Çorbası)

Hozzávalók:
25 dkg liszt
1 kávéskanál pirospaprika
1 kávéskanál só
2 dl joghurt
2 evőkanál sűrített paradicsom
1 tojás
1 apróra vágott vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
5 dkg búzadara


Elkészítés:

A hozzávalók keverékéből kenyértésztát gyúrunk. Ezt néhány napig érleljük, amelynek következtében kicsit savanyú ízt kap. Utána darabokra szaggatva kiszárítjuk, és porrá (vagy nagyon apróra) daráljuk. Egyszerre nagyobb mennyiséget is készíthetünk, hiszen hosszabb ideig eláll. Ebből a porból készül - úgy, mint a hazai rántott leves - a finom, tápláló tarhana (tarhonya) leves. Vajban pirított pirospaprikával színesítjük. Pirított kenyérkockával, reszelt fehér sajttal vagy pirított darált hússal is gazdagítjuk.


HÚSGOMBÓCLEVES (Köfte Çorbası)

Hozzávalók:
30 dkg darált marha- vagy birkahús
2 db sárgarépa
1 db fehérrépa
1 szelet zeller
3 evőkanál rizs
1 fej hagyma
2 dl joghurt, kefir (vagy tejföl)
2 tojás sárgája
1 egész tojás
citromlé, só, bors
1 csokor petrezselyem

Elkészítés:

A darált húst a finomra vágott hagymával, egész nyers tojással, a leforrázott rizzsel, sóval, borssal összedolgozzuk, és apró gombócokat formálunk. A sárga és fehérrépát, zellert apró kockákra vágjuk, 2 l vízben feltesszük főni. (Lehet egészen gazdagon is készíteni és akkor kockára vágott karalábét, kis karfiolrózsákat, cukorborsót is főzhetünk bele.) Amikor forr, belefőzzük a húsgombócokat és addig főzzük, míg a zöldségek és a gombócban lévő rizs is megpuhul. Levesestál aljára két tojás sárgáját ütjük, óvatosan, állandó keverés mellett hozzáadjuk a citromlevet, majd a joghurtot. A citrom mennyiségét a szerint változtatjuk, hogy joghurtot, kefirt vagy tejfölt használunk fel. A forró levesből először óvatosan kevergetve néhány kanállal a tojás sárgákra öntünk, majd miután elkevertük, rámerjük a zöldséges húsgombóc levest.


ZÖLDSÉGLEVES (Sebze Çorbası)

Hozzávalók:
2 sárgarépa
4 burgonya
5 nyers káposztalevél
1 zellergumó
2 póréhagyma
1 hagyma
1 csokor petrezselyemzöldje
5 dkg rizs
2 evőkanál paradicsompüré
5 dkg vaj
2 l húslé
1 jókora csokor friss kapor
1 kávéskanál só

Elkészítés:

Az apróra vágott zöldségeket a petrezselyemzölddel kb. 5 percig vajon pároljuk. Felöntjük a húslével, megsózzuk, belerakjuk a kockára vágott burgonyát, felszeletelt káposztát, póréhagymát, rizst. Közepes lángon, lassú tűzön főzzük készre, tálaláskor megszórjuk az apróra vágott friss kaporral.

FENNSÍK LEVES (Yayla Çorbası)

Hozzávalók:

1 l húslé
5 dkg rizs
1 evőkanál liszt
5 dkg vaj
1 tojás
2 dl joghurt
1 kávéskanál só
1 csokor friss menta (ha nincs, megteszi szárított is)

Elkészítés:

Feltesszük főni a húslébe a rizst, közben egy másik edényben kevéske vízzel elkeverjük a joghurtot, a lisztet és a tojást, majd ráöntjük a levest. Vajban megpároljuk a mentát, és a joghurtos levest erre öntjük. Melegen tálaljuk.

(foly. köv.)

PÁSKOMTÓL AZ OLÍVÁS BABIG

Az élet fája
Gyerekkoromban sokáig azt hittem, hogy az olajfűz (latin nevén az Elaeagnus) termése az olívabogyó, hogy annak csontkemény magjából préselik az olíva olajat. Tévedtem, de ez csak sokkal később derült ki. Valóban, az olajfűz termése – első látásra – nagyon hasonlít az olívabogyó magjához, de csak külsőleg hasonlít! A megjelenési formája hasonlít, a beltartalma viszont már egészen más. Az olajfűz csontos magját körülvevő, kicsit ikrás, édeskés anyag egyáltalán nem olyan, mint az olívabogyó húsos termése. Élettani hatása is más. Azt olvastam róla, hogy a cukorbetegségben szenvedőknek ajánlják. A feleségem egyik Égei-tenger melléki barátnője viszont azt mesélte, hogy ott azon a vidéken, a szamarak kedvenc csemegéje! A helyi emberek nem sokat foglalkoznak vele, talán mert arrafelé túl sok terem belőle.
Nálunk Isztambulban viszont iğde néven jól ismert kuruyemiş, vagyis szárított gyümölcs. (A szárított gyümölcsféleségek és magvak forgalmazása Törökországban egy külön iparág. Sokféle szárítmány van errefelé, a legismertebb például a sárgabarack, a kajszi. Török helyesírással a kayısı!) Az a bizonyos gyerekkori olajfűzfa talán még ma is létezik, Dunaföldváron a 6-os út mellett a Shell-kút és halastó közötti részen, egy Páskom dűlőnek nevezett helyen. A múlt század ötvenes éveinek második felében, gyakran megfordultam arrafelé. Akkoriban még nem zavarta az ember felhőtlen nézelődését, ismerkedését a természettel a nagy forgalom, jó ha félóránként, óránként elhaladt egy autó arrafelé a főúton.
Igazi olívafával, és a rajta termő olívabogyóval már csak 55 éves koromban találkoztam. Az olíva bogyót már korábban megismertem, megszerettem, és olíva olajat is használtam, de elég hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az első szem zöld színű olívát magam, saját kezeimmel leszedjem. Ez Gemlikben történt, egy kedves ottani barátom élelmiszer boltja közelében, nem sokkal azután, hogy először jártam abban az olívatermesztésről ismert városban. A Bursától mintegy 30 kilométernyire fekvő történelmi városkát egyik oldalról egy festői tengeröböl határolja, a másik oldalról viszont olajfa ligetekkel tarkított hegyoldalak veszik körül. A város szinte minden pontjáról ilyen szépen zöldellő olajfaligeteket látni. Ebből következik, hogy arrafelé szinte mindenki az „olajból”, az olajfaligetek terméséből él.
A mai, a tíz évvel ezelőtti nagy földrengés után szinte teljesen újjáépített Gemlik, már az ókorban is ismert település volt. Már Hérodotosz is megemlékezett róla, alapítása az időszámítás előtt 12. századra nyúlik vissza. Középkori neve Kius, vagy mint Cius ismert. Egy feljegyzés szerint például 1888-ban a városban 32 dzsámi és mecset mellett 12 templom is működött, 565 boltja, 48 iskolája, 33 gőzfürdője és 1 gyógyfürdője is volt, 65 szobával. A mai soknemzetiségű (például: kurd, laz) egyben turisztikai és közigazgatási központ is, amelyhez 21 falu tartozik.
A gemliki olíva és az abból préselt olívaolaj Törökország-szerte ismert és kedvelt. Az ottani viszonyokat jó ismerő helybeli barátomtól, Osman Kayatól kapott tájékoztató szerint 2 millió 300 ezer olajfát tartanak nyilván. Egy-egy fáról évente mintegy 15 kilogramm olívatermést takarítanak be. A szüret ideje ősszel van, akkor a helyi lakosság apraja nagyja azon igyekszik, hogy mihamarabb a megfelelő helyre kerüljön a termés. A bogyók egy része az olajütőkbe kerül, ahol különféle minőségű és színű olajat készítenek belőle. A termésen kívül az olívafa levelét is feldolgozzák, ami fontos gyógyászati alapanyag. Jómagam például az olajfa szárított leveléből készült teát szoktam iszogatni, a magas vérnyomásom ellen. Feleségem fogorvos barátnéjától kaptuk, aki úgy látszik nemcsak a foghúzáshoz és fogtöméshez ért, de az itteni növények gyógyhatásait is ismeri. Ennek köszönhetően mostanában csak elvétve vannak vérnyomásos panaszaim, és alighanem a félévtizeddel ezelőtt, az egyik hazai kórházban 24 vagy 48 órára rám aggatott műszer sem mutatna már furcsaságokat.
Ez utóbbi szép eredmény persze lehet, hogy másnak is köszönhető. Reggelinél nálunk – és szinte minden törökországi háztartásban is – ott van az asztalon az olívabogyó. Persze nemcsak a fekete, hanem a zöld színű és piros paprikával töltött, vagy zöld színű natúr, vagy az ugyancsak zöld színű, de középen bevagdosott. Mindegyiknek más-más íze, zamata van és létezik, kicsit sósabb, vagy sótlan változata is. Illetve van barna színárnyalatú, zöldes-barnás színű, nagyobb szemű, kisebb… Eddig mintegy 40-50 félét láttam, melyeknek mintegy felét meg is kóstolta már. Kíváncsiságom már nem a régi, de az is lehet, hogy miután egy éve – egy másik betegség miatt - minden reggelinél megiszom egy fél teás pohárnyi citromos olíva olajat, már nem kívánom túlzottan az olajos ízeket. Az olíva olajjal készült ételeket ennek ellenére szeretem, egyik kedvencem, íme, itt olvasható a folytatásban.

Zeytinyağlı taze fasulye – Olívaolajos zöldbab
Hozzávalók:
1 kg friss zöldbab
5 db közepes nagyságú paradicsom
1 nagy fej vöröshagyma
½ teás pohárnyi olívaolaj
1 vizespohár víz
só, ízlés szerint

Elkészítés:
A friss zöldbabot felhasználás előtt alaposan megtisztítjuk, majd középen kettévágjuk. Megtisztítjuk a paradicsomokat is, majd apróra összevágjuk. Hasonlóképpen járunk el a vöröshagymával is. Amikor így mindent előkészítettünk, egy megfelelő méretű lábasba beletesszük a hagymát, tetejére a paradicsomot, a zöldbabot, nyakon öntjük az egészet az olívaolajjal, ízlés szerint megsózzuk és kis lángon kb. ½ óra hosszat főzzük. Érdemes időnként megnézni, hogy le ne égjen, illetve, hogy elegendő-e a víz, amiben fő az étel. Ha szükséges kis vizet töltünk hozzá. Kevergetni nem szabad!
Joghurttal és friss kenyérrel tálaljuk.

2009. augusztus 20., csütörtök

TÖRÖK FŰSZEREK - BAHARATLAR

Felségem fűszerpolca
A mi isztambuli konyhánkban szinte minden olyan törökországi fűszer megtalálható, amit egy átlagos itteni háziasszony rendszerint használni szokott. Hozzá kell tennem: itt még ma is sokkal többféle fűszert használnak az ételek készítésekor, mint manapság otthon Magyarországon. Ennek ellenére az elkészült étel mégsem lesz túl fűszeres, mert a felhasznált fűszerféleségek jól harmonizálnak egymással, kiegészítik egymást. Nálunk, a mi konyhánkban a legfontosabb alapfűszer az őrölt pirospaprika, a fekete bors, aztán a menta (törökül: nane)… ezek szinte mindennap használatban vannak.
Persze, el kell mondanunk azt is, hogy vannak fűszerek, melyeket csak ritkán, vagy csak bizonyos alkalmakkor használunk. Ezekből többnyire nem is tartunk nagyobb készletet itthon. Különben is, a fűszereket itt nem gond beszerezni, még a ritka fűszerféleségeket sem. Nemcsak a kifejezetten ilyesmire szakosodott fűszerüzletekben, de a kisebb-nagyobb élelmiszerboltokban, sőt, a heti piaci napokon kint az utcán is sokan árulnak fűszerféleségeket. A legutóbbi ilyen heti bevásárláskor például 7-8 féle őrölt pirospaprikát számoltam össze, a többi fűszerféleségről nem is szólva!
És, most lássunk egy gyors leltárt, mi is van a fűszerpolcunkon:
Karabiber, feketebors (latinul: Fructus Piperis nigri)
Kırmızıbiber, pirospaprika - amiből van tatlı, azaz édes, illetve acı, vagyis csípős, toz biber = őrölt paprika, továbbá
Pul biber, azaz durvára tört piros paprika. (Ezekről más írtam a korábbiakban.)
Nane, borsmenta - (Latin neve: Mentha piperita), amikor például nyáron, szezonja van, borsmenta friss leveleit salátaként használjuk, máskor a kuru nane, a szárított mentalevél kerül az ételekbe. Például a köfte-, vagyis a fasírtfélék egyik fontos alapanyaga.
Kekik, kakukkfű - (Latinul: Thymus vulgaris), a feleségem elsősorban a különféle húsételekhez használja, valamint velem itatja a kakukkfűteát (Kekikçay), amikor megfázom. Állítólag antiszeptikus hatása van… az íze mindenesetre lehetne jobb is! Bár be kell vallanom: eddig még mindig használt. Rendszerint 1-2 napi teaivás után kigyógyultam a nyavalyából.
Çam fıstığı, fenyőmag. Más török nevei: dolmalık fıstık, beyaz fıstık. Feleségem elsősorban a Helva nevű édesség készítésére használja, de például a dolma, a töltött hideg előételekhez is jó.
Çörek otu, (Latin neve: Nigella,) magyar nevét sajnos nem tudom! Feleségem a növény apró fekete magjait a péksütemények tetejére szokta szórni. Állítólag jó hatással van a puffadások megelőzésére! (De például áldott állapotban lévő nők számára nem ajánlott a fogyasztása, mert esetleg megindíthatja a szülést.)
Kimyon, köménymag - (Latin neve: Carum carvi f. biennis és/vagy Carum carvi L.)
Szintén a törökországi konyha egyik fontos fűszere. Például a paradicsomkrém egyik alkotóeleme, de a húsételek, a töltött ételek, a levesek ízesítésére is használjuk.
Sumak, (somak), szumák - (Latin neve: Rhus coriaria) a salátafélék ízesítésére, illetve a bulgurból készült ételekhez használjuk. Íze kicsit savanykás…
Defne, babérlevél, a halételekhez, húsételek készítéséhez használatos nálunk. Itt úgy tartják: baktériumölő hatása van. Tehát nemcsak az íze miatt fontos.
Sarımsak, fokhagyma - (Latin neve: Allium sativum) Teljesen ugyanolyan, mint a Magyarországon termesztett, és például a Budapesti Nagycsarnokban „hungarikumként” a külföldi turistáknak kínálgatott fokhagyma. Itt is füzérekbe fonják… és tavasztól késő őszig megtalálható az itteni piacokon.
Maydanoz, petrezselyem - (Latin neve: Petroselinum sativum). Nálunk salátaként is fogyasztják, és különféle ételek ízesítésére is használjuk. Mivel többnyire egész évben (így télen is) kapható, szárított formában nem túl elterjedt. (Bár a sógornőm például épp most kísérletezik vele, hogy később is használható szárítmányt készítsen belőle.) Nálunk inkább a fagyasztóban szokott pár napot „várakozni”…
Roka, vadsóska. Szintén fűszeres, kicsit fanyar íze miatt kedvelt, bár csak nyersen saláták készítéséhez használjuk.
Susam, szezámmag – pogácsafélék, és a börekek fontos fűszerfélesége.
Karanfil, szegfűszeg. Gyümölcs kompótok, teaféleségek ízesítésére használjuk.
Hardal, mustár – használata most van terjedőben. A konyhánkban sem volt használatos korábban.
És, ami most éppen nincs itthon:
Adaçayı, zsályalevél – (Latinul: Salvia officinalis, vagy Salvia aethiopis) Másik török nevei: bahçe adaçayı, dişotu; magyarul ismert még kerti zsálya, vagy orvosi zsálya néven is. Fontos gyógynövény, és sokoldalú fűszernövény is. Törökországban azt tartják róla, hogy rendszeres fogyasztása csökkenti a szívinfarktus veszélyét, vértisztító és baktériumölő hatású, valamint jó hatással van az orr- és a töröknyálkahártya gyulladások megelőzésére is. Magyarán: a zsályalevelekből készült, esetleg mézzel ízesített tea, sokat segíthet (különösen a téli megfázásos időszakban) az orrdugulások, torokfájások elleni védekezésben.
Ardıç, borókabogyó - (Latinul: Juniperus communis) Másik török neve: Adi ardıç. Azt olvastam róla, hogy segíti a vesekő és vesehomok eltávolítását és jó a reumatikus panaszok ellen is. Mellesleg sült húsokhoz is lehet használni, mint fűszerféleséget. (Ne sokat, csak pár szemet!)
Biberiye, rozmaring - (Latinul: Rosmarinus officinalis) Másik török neve: kuşdili otu. Húsételek készítéséhez, például a sült bárányborda egyik elengedhetetlenül fontos ízesítő anyaga, fűszere.
Safran, sáfrány – sárga színű festő anyaga miatt például a rizs színezésére használható.
Haşhaş, vagy haşhaş tohumu, mák - (Latinul: Papaver somniferum). Állítólag az érett mák szemek nem tartalmaznak az egészségre káros anyagot, ennek ellenére itt előbb leforrázzák és csak azt követően használják fel, főleg süteményféleségekhez, péksüteményekhez. A forrázás következtében azonban sajnos nemcsak a színe változik barnára, de jellegzetes „mákos” íze is oda lesz.

2009. augusztus 7., péntek

Isztambuli töltött paprika

Török paprika – magyar paprika
Egy kedves magyarországi barátom panaszkodott nemrég, hogy a magyarországi konyhákból eltűntek a régen oly jól ismert fűszerek. Meg is ígértem neki rögtön, hogy mihelyt időm engedi, bővebben írok az itteni fűszer-helyzetről. Itt, Isztambulban ugyanis még (hál’ istennek) nem ál fenn ez a szomorú helyzet. Ami természetesen, nemcsak azt jelenti, hogy itt nálunk szinte minden kapható, amit errefelé fűszernek neveznek, vagy tartanak, hanem azt is, hogy a törökországi háziasszony konyhája jóval gazdagabb különféle fűszerekben, mint egy átlagos magyarországi konyha. Ha valakinek feltűnt volna, h nem török háziasszonyt, hanem törökországi háziasszonyt írtam, azt sietek megnyugtatni, hogy szándékosan tettem!
Itt Törökországban, legfőképpen pedig Isztambulban, nemcsak a hagyományos török konyhaművészetről beszélhetünk, de a különféle kisebbségek (pl. kurd, láz, cserkesz, nogaj) főzési ismereteiről, illetve az ezzel összefüggő gyakran némileg eltérő szokásokról, fűszerezésről is. Mindezt nem valami elmélyült tudományos vizsgálat, vagy kutatás, hanem saját tapasztalatok alapján mondom. Bár megjegyzem, van még bőven mit megismernem, megtapasztalnom.
A magyarok számára bizonyára meglepő, hogy Törökországban legalább annyira fontos fűszernövény a paprika, mint odahaza. A piros fűszerpaprika, ugyanakkor nemcsak az oly jól ismert porrá őrölt formában, de kicsit durvább őrleményként is ismert. A hagyományos pirospaprika török neve: kırmızı biber, az őrölt pirospaprika = toz biber, a kicsit nagyobbra őrölt pirospaprika = pul biber. Ezek szinte minden kisebb boltban, vagy nagyobb bakkal-ban (élelmiszerüzletben) kaphatóak. Ráadásul vannak üzletek, ahol egészen kis kiszerelésben is, amiből amúgy - szerintem - tanulhatnának a gazdasági világválság, a pénzügyi krízissel küszködő magyarországi üzletek, üzlettulajdonosok is. Itt egyébként is mindent grammokban és nem dekagrammokban mérnek, nem tukmálnak rá semmit feleslegesen a vásárlóra. Akinek az 50, vagy a 100 gramm is sok, az bizonyos helyeken még ennél kevesebbet is vehet.
Folytatva a felsorolást: a biber salça = pirospaprika krém megtalálható édes, félédes és erős, nagyon erős változatban is. Az utóbbi török neve „isot” (ami iszot-nak ejtendő!), és nagyon piros, vagy inkább már bordó színű. A fűszerpaprika itt is megterem, akárcsak otthon például Szeged környékén, ráadásul a formája az íze is teljesen hasonló! Az idelátogató turisták leginkább az egyiptomi bazárban (Mısır Çarşı) szembesülnek, vagy szembesülhetnek a magyarországit jóval meghaladó kínálattal. Láthatják a teli zsákokban felhalmozott őrölt paprikát, vagy az azok szomszédságában bemutatott paprikakrém féleségeket.
Mi helybeliek persze leginkább nem a bazárban, vagy a turista negyedben vásárolunk, nem csak a miénktől eltérő árak miatt, hanem mert paprika minden közeli városrészben, boltban megtalálható. Minek menne érte messzebbre az ember. Bár meg kell vallani: az egyiptomi bazárban vannak helyek, ahol igazán érdemes körülnézni, és ott megvenni a konyhára valót, mert az ottani minőség sok esetben messze jobb, mint egy átlagos boltban, vagy fűszeresnél. Mert – majdnem elfeledtem – itt még vannak fűszerüzletek, fűszeresek is. Baharatçı a török nevük… és szinte minden, vagy minden kapható egy jobb fűszerüzletben, ami ebbe a kategóriába tartozik. Például a legismertebbek: Anason = ánizs, defne yaprağı = babér levél, safran = sáfrány, karabiber = feketebors, kekik = kakukkfű, kimyon = köménymag, hardal = mustár, vanilya = vanília. (Ígérem ezekről és a többi fűszerféléről, illetve azok élettani hatásáról is írok még részletesebben!)
Most azonban folytassuk a paprikával. A törökországi konyha legalább annyira kedveli, ha nem jobban, mint a hazai, a különféle zöldpaprika féleségeket. Ráadásul, itt nálunk az év minden szakában, nemcsak kapható, de meg is fizethető a friss zöldpaprika, ami ugye nem mindig zöld, mint, ahogy a neve mondja. Nálunk, a mi háztartásunkban leginkább a friss, hegyes (többnyire kicsit csípős, alkalmaként kifejezetten erős) kos-szarv formájú zöldpaprika a favorit. Ennek is van vékonyabb, hosszú és kicsi (nagyon erős) méregzöld, vagy egészen világoszöld, már-már szinte fehér változata. És természetesen van a Magyarországon tv-paprikának nevezett fehér, illetve zöld töltenivaló paprika is. Az utóbbit itt sokkal jobban kedvelik, illetve azonos formájú, piros színű tölteni való paprika is van.

Dolma biber – töltött paprika, Ayşe hanim módra
Hozzávalók, 6 személyre:
1 kg tölteni való paprika,
200-250 gramm darált hús,
1 evőkanál paradicsomkrém,
1 teáscsésze rizs,
1 fej vöröshagyma,
1 csipetnyi zöldség zöldje,
½ teás csészényi olvasztott vaj,
Só, feketebors és piros őrölt paprika, ízlés szerint.

Elkészítés:
A tölteni való paprikát jó alaposan megmossuk, kicsumázzuk, majd félre tesszük, amíg a tölteléket elkészítjük. Megmossuk a rizst, majd hozzáadjuk a darált húst, az apróra vágott vöröshagymát, a fűszereket és az olvasztott vajat. Ezt követően a tölteléket és a hozzávalókat jó alaposan összekeverjük, majd egyenként az előkészített paprikákba töltögetjük. Mivel a feleségem nem szereti a paradicsomot, így nálunk lezáratlan marad a töltött paprika. Aki akarja, viszont szeletelhet a töltött paprika tetejére paradicsomot is. Amikor mindezzel elkészültünk, a töltött paprikákat egy fazékba helyezzük, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje. Kis lángon 1 óra a főzési idő. Melegen tálaljuk! Friss uborkasalátát adhatunk hozzá.
(Nálunk az uborkasaláta joghurttal készül, mivel a tejföl errefelé nem ismeteres.)
Afiyet Olsun! Jó érvágyat!

2009. augusztus 6., csütörtök

Finom nyári innivalók - serbetek

Pár évtizeddel ezelőtt még gyakran lehetett látni az isztambuli utcákon a serbet árusokat. Akkoriban készítettem is egy jó fényképet egy szépen beöltözött fiatalemberről, remélem, egyszer még előkerül az a fotó, és be tudom majd mutatni. Addig is tessék megelégedni azzal, hogy elmondom, nálunk mostanában hogyan készül az ahhoz hasonló innivaló. (Mellesleg a serbetféleségekről a magyarországi látogatásairól is jól ismert Evliya Cselebi számol be. Na, nem a pécsi tapasztalataira gondolok, hanem az anatóliai utazásai során szerzett ismereteire. Ezekről azt írta: sokféle serbetet készítettek régen arrafelé és mind mind nagyon finom volt.)
Az alapanyag lehet például meggy (törökül visnye) vagy például a szilva (törökül erik), amit mi leginkább a piacon szoktunk megvásárolni. De lehet fehér vagy fekete szeder is, ami ugyancsak nagyon népszerű errefelé. Bár otthon a szederfákra biztosan sokan úgy gondolnak, mint tipikus magyar fákra, melyek a 60-as évek közepe táján még ott sorakoztak az utak mentén, a selyemhernyó-tenyészetek nem kis örömére. Annak idején magam is nyestem, vágtam és hordtam haza a falánk kis jószágoknak a szép leveles ágakat. Emlékszem, igen jól kerestem vele. Kár, hogy mostanában a hazai politikusoknak nincs semmi hasonló jó ötlete, amivel a családokat ki lehetne húzni a bajból, amivel lehetne kicsit enyhíteni a gazdasági válságot. Csak a folyamatos és szűnni nem akaró szájkarate van!
Tehát, visszatérve a serbetre. 1 kg gyümölcshöz általában 2 kilogramm cukor kell és ízlés szerint egy egész, vagy egy fél citrom leve.
A gyümölcsöt jó alaposan megmossuk, esetleg több vízben is. A meggyet megszabadítjuk a szárától, tetejére borítjuk a cukrot és annyi vízben, hogy ellepje, feltesszük főni. Pár perc forralás után, elzárjuk alatta a lángot, és kész is. Hűtve fogyasztható!
Szőlő serbet
Hozzá valók:
1 pohár mazsola szőlő
2 darab kisebb fahéj
1 kiskanál szegfűszeg
1 kávés csészényi rózsavíz
1 pohár cukor
Elkészítés:
A mazsolát, a fahéjat és a szegfűszeget 8 pohár vízben felfőzzük, hagyjuk kihűlni, majd az egészet leszűrjük. Ezután hozzá adjuk a rózsavizet és a cukrot. Jó alaposan összekeverjük, behűtjük és hidegen kínáljuk.